"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2010. november 30., kedd

Király L. Norbi, bekaphatod...

Már 1-2 hete elterveztük Konancicával, hogy ellátogatunk Pesten a Corvin bevásárlóközponthoz, azzal a céllal, hogy levadásszuk Király L. Norbit, és minimum egy autogrammot kikunyizunk tőle. Ugyanis, tudni illik, ez az épület az X-faktorosok törzshelye, és egyben itt is próbálnak.
Különösképp inspirált a tervem véghez vitelében az, hogy Konannek már sikerült múltkor behatolni az említett területre, és sikeresen fényképezkedni néhány celebbel. (Féltékenység Powaa'!)

Tehát ma, kedden, suli után az volt az első dolgom, hogy elmetróztam a Ferenc körútra, ahol Ciel már várt rám, és együtt megindultunk Konanékhez a Corvinhoz.
Megyünk, megyünk. Egyszercsak meglátok valakit. Zoomolok.

Várjunk csak..!

Ez Felméri Peti! xD
Huh, nem is sz*roztam, utánasprinteltem, és leszólítottam az enyhén antiszociálisan ballagó, csuklyában rejtőzködő egyént. Ám a hirtelen adrenalin lökettől oly mértékben megzavarodtam, hogy még szegénynek a neve sem ugrott be. xD
Így sikerült a következő párbeszédet összehoznunk:

-Ne haragudj! Bocsi! Te vagy aa.. Aaőőő.. Őő?
-Kiss Ádám.

Hát nem csalódtam Felmériben. xD
Némi bájcsevegés, és persze egy hamarosan látható közös kép után útjára is engedtem.

Oks, Ciellel beértünk Corvinba. Épp tempózunk át az épületen, amikor Ciel megszólal:
-Ott van Nagy Feró!

Sikerült nekem is észrevenni, és ahogy jobban megvizslatom Ferót, leesik, hogy épp Vastag Csabival sétálgat a központban.
Le is szólítottuk volna őket, de egyikőjük idegesebbnek tűnt, mint a másik, ismeretlen okok miatt, így inkább hanyagoltuk a dolgot. Koccantunk Konanékkel, majd a bimbómerevítő tetves hidegben sikerrel végigvacogtunk 1-2 órát Norbira várva, aki ááállítólag az adott épületben tevékenykedett. Végülis nem jártunk annyira rosszul, ugyanis sikerült látnunk Shodeinde Dorkát, a Summer Sisterst, Keresztes Ildit, Takács Nikolast, és a Non Stopos Ábelt.
Sőt, a szintén Non Stopos Zsoltikával sikeresen el is csevegtünk, aki ráadásképp tömör, de bíztató szavakkal illette a beatboxomat. :P
Azt már meg sem említem, hogy ami végképp növelte az iránta táplált szimpátiámat, az hogy még nálam is kisebb. xD

Nah, de végülis meguntuk a cidrizést, ezért bementünk melegedni a bevásárlóközpontba, ahol sikeresen megtaláltuk az X-faktorosok próbatermét. Mellékes, hogy egy ajtót leszámítva, be volt rácsozva az egész, így nem sok mindent láttunk. xD


Ám mi strapabíró cövekként nem tágítottunk sehova a placcról, és már kissé türelmetlenül vártuk Norbi felbukkanását. Aki egyik pillanatról a másikra, egyszercsak a semmiből feltűnt a színen, és egy másodperc lepergése alatt el is tűnt a rácsok alatt.
Nááágyszerűűű.

Oks, legalább már tudtuk, hogy jelenleg hol tartózkodik. Így a célunk megerősítést nyert, ott kellett maradnunk helyben.

Időközben Janicsák Veca, Domokos Fanni, és Vastag Tomi is felbukkant. Utóbbival pedig sikeresen váltottam is pár szót közös szülővárosunkról, Veszprémről.
Amilyen hatalmas arc a gyerek, annyira cingár is. xD


Megjegyzés: A képen sikerült olyan szinten zseniálisan kombinálnom a rágózást a folytonos faggatózásommal, hogy az arcmimikám valami kegyetlen lett. :'D

Telt az idő, már délután 6 óra múlt, lassan indulnia kellett volna mindenkinek, de gondoltuk még egy fél órát kibírunk. Közben lelépett Tomi (aki szegénykém egyébként hatalmasat esett x'D), Csabi, Nikolas, és Ildi is.
Ildiben szintén nem csalódtam. Élőben is ugyanolyan aranyos nőszemély, mint a tv-ben. Ahogy eljátszott ott két 7-8 éves kis fangirllel, hát hatalmas volt.^^


Már szinte feladtuk a reményt a sorra búcsúzó celebek láttán, amikor egyszercsak észrevettem, hogy Norbi vééégre jön ki a próba színhelyéről. Rögtön rohant is mindenki az ajtóhoz. Már kaptuk elő a papírokat, készítettük a fényképezőgépet.
Ám Norbi ahogy kiért a folyosóra, felhúzta a nyúlcipőt, és szó nélkül eltűnt a hátsó ajtón.
Kb. az egész tömeg szájattátva lesokkolt. Én viszont nem hagytam annyiban, utána rohantam a parkolóba, ahova már Peinci is követett...
..Hiába.

Nem találtuk meg.
Egész délután csakis rá vártunk, miatta fagyoskodtunk, miatta jöttünk alapból a helyszínre, és még annyit sem volt képes megtenni, hogy 1-2 autogrammot kienged a karjai közül.
Hát, kösz Király L. Norbi.
Kiváncsi vagyok, hogy a rajongók nélkül mire mennél...

2010. november 23., kedd

Sulis munkák


Ahogy ígértem, suliban kiirattam Misivel az eddigi felvett animációimat szeptembertől máig. Az általam gyorsan vágott videóban ezek láthatóak abban a sorrendben, ahogy készítettem őket.
Mint már említettem, ezek az animációk kizárólag kézzel, ceruzával vannak papírra megrajzolva, mindenféle digitális belepiszkálás nélkül. Vagyis minden egyes képkocka külön lapra van megrajzolva, ami könnyen megfigyelhető az 1-2 helyen jól látható számozások alapján.

Az animációk nagy része előre megadott kulcspozíciók alapján lett elkészítve/kiegészítve, vagyis a karakterek nem saját tervezésűek.
Leszámítva a repülő malacot, a háttérrajzokat, és a személyes kedvencemet, a videó végén szereplő "lepkévé" átalakuló hernyót. :D Melyek maximálisan saját tervezésű figurák.

Regélnék még bőven az animációkról, de enyhén fáradt vagyok, így kénytelen vagyok egy kurtított bejegyzést kiengedni a kezeim közül.
Jah, és mielőtt több százan megkérdeznétek, a videó alatt hallható szám címe:
Gorillaz feat. Lou Reed - Some Kind of Nature

Zárásképp pedig egy frissen érkezett Mondocon-os kép (x'D) :

2010. november 17., szerda

Garry's Mod Sötét Titkai Live

Nem olyan régen érkezett hozzám egy e-mail, melyben meghívást kaptam Práger Arnoldtól egy blogra, ami -hogy pontosan idézzek- "..az idióta magyar Garry's modosokkal.." foglalkozik.
A meghívás célja az volt, hogy részt vegyek egy internetes beszélgetésben. Nos, némi idő kellett hozzá, de végül belementem.
Így november 18.-án, ergo holnap 18:00-s kezdettel lesz hallható a beszélgetés szerénységemmel, természetesen Egy akatsukis élete témában. De ha ez nem lenne elég a fanatikusabb, habzószájú rajongóknak, Konan szinkronhangja is részt fog venni egy időre a beszélgetésben.^^

Tehát ha elengedhetetlen szükségét érzed némi fül-orgazmus keltő fan-csomagnak, akkor holnap mindenképp kalauzold el magad a -->Garry's Mod Sötét Titkai<-- címen futó blogra, és add át magad az élvezetnek.;)
____________________

Magánélet:
Már több mint egy hete mély depresszióba zuhanva pengetem szürke hétköznapjaimat, és teszem fel sorra magamnak a kérdést: "Miééért?"
Gondolom, most többekben felmerült szintén ugyanez a kérdés: Miért?
Hogy miért?
Kb. 2 hónapja nyaggattam Animátor Mentoromat, Misi bá't a suliban, hogy csekkolja le a kedvemért az Egy akatsukis életét. Persze, mediamarktba járok, szóval direkt megjegyeztem neki, hogy mindenképpen a 17. és 24. közti epizódok közül lessen bele valamelyikbe.
De minek is tépem én a szám?
Múlt héten közölte velem, hogy végre időt szakított a szerencsétlenkedésemre, és sikeresen végignézte a sorozat ELSŐ epizódját.
Na bumm...
Naná, hogy a lehető legsz*rabb részt kellett megnéznie.(Y)

Szolidan csak annyit fűzött hozzá a saját szavaival élve, hogy:
"Az amerikaiak, ha nem akarnak valakit megsérteni, és lesz*rozni annak a munkáját, akkor csak annyit mondanak, hogy: nice!"

Sz'al egy lapulevéllel rivalizáló kifejezéssel kell megelégednem egyenlőre.
Náááájsz!

______________________


És ha már írtam bejegyzést, ezúton szeretném megköszönni minden egyes idetaláló embernek, hogy a blog látogatottsága átlépte a 17.000-es számot!
Köszönöm mindenkinek!;)
Pacsi!

2010. november 13., szombat

Érdekességek a sorozatról, és a hátteréről

Sok rajongó kiváncsi szokott lenni a sorozattal kapcsolatos háttérinfókra, mint például: Hány képkocka egy adott epizód? Melyik epizóddal vagyok a leginkább megelégedve? stb.
Így gondoltam megosztok a publikummal néhány érdekességet. Íme:

Először jöjjenek a LEG-ek!

-A leghosszabb epizódok:
     1.  -  24. rész (Kakuzu = Sasuke) - 13:46
     2.  -  19. rész (Szia anyós, szia após!) - 12:31
     3.  -  20. rész (Más(abb)naposok) - 11:39

-A legrövidebb epizódok:
     1.  -  2. rész (Sasori igazi alakja) - 05:14
     2.  -  1. rész (Az újonc) - 06:10
     3.  -  7. rész (Régi szép idők) - 06:15

-A legtöbb képkockából álló epizódok:
     1.  -  19. rész (Szia anyós, szia após!) - 669 képkocka
     2.  -  24. rész (Kakuzu = Sasuke) - 666 képkocka xD
     3.  -  22. rész (Még más(abb)naposok per kettő) - 547 képkocka

-A legkevesebb képkockából álló epizódok:
     1.  -  6. rész (Fejvadászat) - 86 képkocka
     2.  -  3. rész (Zetsu születésnapja) - 162 képkocka
     3.  -  Holtversenyben az 1. (Az újonc) és 7. rész (Régi szép idők) - 168 képkocka



-A sorozat 1. epizódja 2008. augusztus 1-én készült el.

-Csak 2009. januárjában került fel az internetre a sorozat, miután elkészült a 6. epizód.

-A Film játékideje 47:37, 1838 képkockából áll, és 6 hónap alatt készült el. És még így is 2 napot késett a premierrel.

-A 17. rész (Húsvéti különkiadás) volt az első olyan epizód, melyet nagyobb közönség előtt mutattak be premierként. (2010. január 16-án a Moonlight Meidoban, a Naruto-kun Website Team megalakulásának 3. évfordulója alkalmából)

-A 24. rész (Kakuzu = Sasuke) volt a második olyan epizód, melyet nagyobb közönség előtt mutattak be premierként. (2010. október 2-án a Mondoconon)

-Eredetileg a R.Ö.N.K. néven futó punk együttes írta volna a betétdalokat A Filmhez. Köztük az openinghez is, melyben utólag az Every Move A Picture - Signs Of Life című szám lett hallható.

-A már-már klasszikusnak számító Sasuke kisöcsém dal alatt futó szám eredetileg David Jordan - Sun goes down instrumental változata lett volna, ám ez módosult, így esett a választás a már végleges Lonely Dayre.

-Az első hivatalos interjú az Egy akatsukis életéről a Mondo magazin 2010. júliusi számában lett feltűntetve.

-Elton és Leonidas mindössze egy epizód erejéig szerepeltek volna, ám a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően még jelenleg is szereplői a sorozatnak. Annak ellenére is, hogy a 22. epizódban az lett volna a sorsuk, hogy Sasukina hidegvérrel legyilkolja őket.

-Az első 6 epizódban Kakuzu hangjának képzése úgy történt, hogy elhadarva lett felvéve a szövege, majd az később le lett lassítva.

-A 24. epizódban (Kakuzu = Sasuke) sor került volna egy tánc- és énekpróbára Kakuzu és Hidan között, ám az ötletnek a kukában kellett landolnia a rövid játékidőnek köszönhetően.

-Néhány angol feliratos epizód is felkerült youtube-ra An Akatsuki's life címmel, ám 4 epizód után leállt a dolog.


Végül 1-2 durva rajongói megjegyzés, amit sikerült megörökítenem (xD) :

-"Hány részes az Egy akatsukis élete? Azt tudom, hogy jelenleg 15 részes...        Az 1. résztől."
-"De mit keres Zetsun egy Omnitrix?"

-"Amúgy te csak paródiaként nézed a Narutot, vagy az igazit is?"
-"De ki az a KYUUBI?"
-"Dani, isten vagy! Ha nő lennék, boldoggá tennélek!"


Nos, egyenlőre ennyi. Ha még találok valami étvágygerjesztő infót, esetleg ha valakinek van egyéb jó ötlete kommentben, azt beszerkesztem.^^
Pacsker!


2010. november 9., kedd

A Spoiler ellenző megszívta

Aki ismer, aki nem, már biztos rengetegen -főleg a fanatikus rajongók- észrevehették, hogy nagy ellenzője vagyok a publikálás előtti információ kiszivárogtatásnak az 1AÉ-t illetően. Egyszóval rühellek sZpoilerkodni!
És nagyon, de nagyon ritka az olyan eset, amikor valaki képes kicsalni belőlem akár csak egy fikarcnyi ízelítőt is akár az épp hamarosan megjelenő epizódról, ne adj isten a sorozat jövőjéről.xD

*

Múlt hét folyamán, napra pontosan vasárnap kibuszoztam Lillához 'Palotára, és szokás szerint elgondolkoztam a sorozaton, melynek következtében olyan ihlet szállt meg, hogy nem kockáztathattam meg, hogy netalántán elfelejtsem. Szerencsére nálam volt a sulis mappám, így -ahogy HB-s Zoli ajánlotta- előkaptam egy papírt, és egy oldalban lejegyzeteltem, ami végigfutott az agyamon.

*

Ma suli után szokás szerint Meidoba vettük az irányt Konannel és osztálytársával Ciellel, ahol mindig olyan jókat tudok majdnem aludni.
(Nem t'om mit kevernek ott a teákba, de az fix, hogy egy lónyugtatóban több koffein van, mint azokban, amiket ott szolgálnak fel.)
Időközben megjelent Peinci is, így négyen ostromolhattuk tovább a babzsák részleg legforróbb (hangulatú) sarkát.:P
Nah, de hogy a lényegre is lassan rátérjek...

Peinciellával és Konan-channal kicsit elkülönültünk a terem közepére, mert tetű meleg volt. És épp megjegyeztem, hogy Ciel mennyire el tud játszani magában a sarokban, amikor hirtelen felfigyeltem valamire.

A kis galád megtalálta azt a bizonyos jegyzetet az Egy akatsukis élete 26. epizódjának egy fontos jelenetéről!xD

És ha ez a mesebeli fordulat nem lett volna elég egy szívroham kicsikarásához, Peinci vérszemet kapva, írott formában levő neve láttán kikapta a papírost Ciel kezéből, majd Konannel összebújva, bűnrészessé válva átolvasta az egészet.

Hát mondhatom, kifejezetten örültem a szituációnak...xD
Szerencsére volt annyi eszem, hogy csak dióhéjban, helyenként többértelmű utalásokkal, egyéni jelekkel fejtettem ki a gondolataimat, így nem tudtak minden információt teljes mértékben leszűrni.

Egyébként egy 2 hete aszott lajhártetem aktívabb, mint én most jelenleg, így ha bármiféle képzavar merülne fel a bejegyzés bármely részét átolvasva, akkor ez ennek tudható be.

'ccakát!