"Rengeteg ember van konkrétan ezen a bolygón is, aki kemény páncélbevonatot hord és legbelül is rideg.
Az emberek nem cukorkák.
Tudja milyen a legtöbb alak?
Gazember!
Gazember töltelék, gazember bevonattal.
De ők félig sem annyira bosszantóak, mint a rózsaszín szemüveges optimisták, akik napfényt okádva sétálgatnak." - Dr. Perry Cox

"A csokoládé a pesszimisták kenyere." - Fekete Dani

"A világon nincsenek határok. Kizárólag egyetlen akadály létezik, amibe folyton belefutsz: Önmagad."

2010. szeptember 15., szerda

Ne hagyd ki a Mondocont!

2010. október 2-3.
Hogy minek a dátuma is ez? Hát a Mondoconnak! Amit miért is nem szabad kihagyni?
Meeert ott helyben, élőben kerül sor az Egy akatsukis élete 24. epizódjának premierjének vetítésére!;)
Igen, nem olvastátok félre.;)
Nah, de egy kis flashback:
Egyik nap msn-en felvetette az ötletet Dragi, hogy mi lenne, ha az új 1AÉ epizódot a hamarosan megrendezendő Mondoconon mutatnánk be. Természetesen nem vettem túl komolyan, de megjegyeztem, ha ezt valamily csoda folytán sikerül kiviteleznie, akkor hálám jeléül orálisan kielégítem az említett személyt.
Tegnap, kedden délelőtt a tradícionális tevékenységem folytattam, vagyis aludtam.
Majd egyszercsak kapom a telefont. Anyu. Belenyüszörögtem a telóba, hogy mi a rákot akar hajnali 11 órakor. És nagy nehezen, de leszűrtem, hogy..
Vazze! Dragi elintézte! O.o

Rohantam is fel msn-re. Lebeszéltük.
Az októberi Mondoconon bemutatásra kerül a 24. epizód (ami szerény véleményem szerint korántsem olyan grandiózus, hogy ilyesféle felhajtást érdemeljen xD), rajongói beszélgetésre kerül sor velem egy külön teremben, ééés még ingyen jegyet is kapok.xD Yattaa!
Márcsak mindössze annyi a dolgom, hogy októberig befejezzem az epizódot, kisípoljam a káromkodásokat (aminek nagyon örülök..-.-"), plusz egy netes reklámot kell összehoznom Dragival a 'con számára.
Vagyis a kövi hetekben le leszek foglalva, Jipííjj!

Nah, Mondoconon találkozunk!;)

Szerk.:
A 24. epizód vetítésére Szombaton 11:30 és 12:00 között valamikor a Kávéházban kerül sor!

2010. szeptember 13., hétfő

24. epizód készítése

Múltkor a 23. epizód alkotása alatt megpróbáltam készíteni egy korábban linkelt Speeddrawinghoz hasonló videót, de valamiért megőrült a progim, így a projekt törölve lett. Ám most gondoltam egyet, és összeütöttem egy szösszenetet arról, hogyan készül el egy "mozgás" a sorozatban.
Íme a videó:

A videó a 4x-esére van gyorsítva.
Jah, és a rizsázásomban lehet némi halandzsa, de ez annak tudható be, hogy nem rég keltem fel, és még élelemhez se jutottam.xD

Egyébként a 24. epizód körülbelül szeptember végére várható, de előfordulhat, hogy már jövő héten publikálásra kerül.;)
Pacsker!

2010. szeptember 3., péntek

Pesten pörög az élet

Van szerencsém közölni, hogy ma (illetve már tegnap) elkezdtem animátori OKJ-s képzésemet Budapesten. Egész poénnak tűnik egyenlőre. Nah, de vegyük szépen-lassan a napot a kezdetektől.
Hajnali 03:30: KELÉS!xD
Aludtam kemény kb. 3 órát, majd zúzhattam be Veszprémbe, onnan pedig egyenesen Pestre. Persze csatlakozások közt egy olyan 5-10 percet didereghettem még féligmegszáradt pulcsiban, de no problémo.
Sz'al 07:25 körül beértem Népligetre, ahol ütköztem DrágaDragival. Aki nagy nehezen, de elnavigált a sulihoz. Vetetett velem DIÁK bérletet metróra, és hogy legyen egy kis fordulat is:
A: Rohadtul nem kell metróznom sulihoz.xD
B: Diákomat bevonta a Thuri ex-gimi.xD

Nah de behatoltunk a suliba. Kényelmesen helyet foglaltunk a váróteremben. Majd egy szimpatikus asszonyság behívott minket az irodájába. Nem tudta mire vállalkozott.xD
Épp, hogy leültünk, erre Dragi: "Jéézusom, mi ez az op. rendszer???" xD
Úgyhogy egy idő után el is lett kergetve a gyerek. Leszerveztünk mindent. Aztán beültem az "osztályhoz". Voltunk délelőtt talán 6-an, 7-en?
És végre rajzolhattam egy maszek animátor asztalon. Lámpavilágítás alulról bekapcs. Dzáh! Hamar megszoktam.
12:30-kor ért véget a délelőtti előadás. Kimentem suliból, mert megbeszélés szerint koccannom kellett volna Konannel és Kakuzuval (Enibaba xD). Az már mellékes, hogy kb. 2 órát vártam rájuk.xD Lényegtelen, feltaláltam magam, galambot törtem be melexenyával, estébé. Aztán nagyban dekkolok buszmegben, és egyszercsak odajön hozzám egy csaj:
"Szia! A TV2-től vagyunk. Tudnál válaszolni, hogy hallottál -e már a Nílus Vírusról?" (Valószínűleg nem ezt mondta, de én tök ezt jegyeztem meg.xD)
Kicsit hezitáltam, majd benyögtem, hogy nem. Erre elkezdett tovább kérdezősködni, hogy mit gondolok a sablonvírusokról meg egyéb nyalánkságokról. Meg is eredt a nyelvem, miközben rádöbbentem, hogy ott feszít előttem a cameraman is.
Itt jegyezném meg, hogy körülbelül az előző 48 órában sikerült egy pofátlan kis miteszernek evolúciós fejlődésképp megostromolni a jobb szemem környékét, így gyakorlatilag -ha a véletlen folytán adásba kerülne az én fenomenális hozzáfűzésem a Nílus Vírussal kapcsolatos közvéleménykutatás kapcsán- onnan fogtok megismerni, hogy pánikba esve gyűröm a képembe a hajamat zagyvaságokat halandzsázva.

Végülis sikerült összefutni az angyal-duóval, majd 16:00-ra visszamentem délutáni előadásra. Megtanultam pattogó labdát rajzolni 31 képkockában.xD És őszintén szólva meg se lepődnék, ha a legközelebbi alkalomkor a környezetvédők legveszedelmesebbjei ott őrjöngenének a suli előtt, ugyanis az ajándék rajzmappám már MOST vastagon tele van.xD
Tanci megkért, hogy majd mutassak valami saját rajzot. Nos, mi mást is ajánlhattam, mint az Egy akatsukis életét.:P
Erre egyszercsak megszólal a mögöttem ülő gyerek: "Azt te csinálod??" xD
Szinte meg se lepődtem. x'D

19:29-kor le is léptem. Dragival kizúztunk Ligetre, ahol pont elértem a 20:30-as Veszprémi buszomat némi szentimentális, de egyben férfias búcsúzás után.
Zárásképp leírom, hogy buszról kifele bámulva sikerült nyomonkövetnem egy idióta motoros A pontból B pontba való nem éppen rázkódásmentes érkezését. Nem t'om mennyi maradt a kamikazéből, de rögtön körbevették a zsaruk, mentők, tűzoltók..

Késő van, így nem éppen voltam fogalmazóképességem csúcsán, de talán sikerült valami olvashatót alkotnom. Jóéjt!

Módosítás:
És láss csodát, benne voltam az Aktívban.xD
Itt meg is tekinthető a csoda. 02:50-nél és 03:28-nál vagyok fellelhető. Nah meg 01:00-nál ott támasztom a buszmegállót.xD
Mellesleg a legnyomibb megjegyzéseimet tették közzé.xD *facepalm*